ESEMÉNYNAPTÁR

July 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

szgyf_banner.jpg

20161101 Boly Zenes gyermekszinhaz

Egy novemberi délutánon ismét életre keltek a bábok a Baranya Megyei Bóly-Görcsöny Egyesített Szociális Intézményben. Sokan voltak kíváncsiak Nemes László hangoló műsorára, nem is történhetett volna ez másként, hiszen a művészúr már visszatérő vendég az intézményben. A naponta végzett munkánk értékét mutatja az a szeretet, melyről sok esetben a gondozottak hozzátartozói biztosítanak bennünket.

Egy ilyen hálás szülői felajánlásnak köszönhetjük, hogy Nemes László zenés szórakoztató műsorával évről-évre elkápráztatja a lakókat.

A produkciót az előadóművész most is játékosan, látványos díszletek között, bábokkal, jelmezekkel, megzenésített versek segítségével adta elő a nézőknek. Az idei előadáson 60 gondozott vett részt; a kezdeti visszafogott hangulatot hamar felváltotta a lelkesedés, és több lakó is odaadással és átéléssel vett részt a műsorban.

Felhőtlen, boldog órát tölthettünk együtt, ahol kicsi és nagy egy rövid időre ismét gondtalan gyermek lehetett.

Nemes László zenés, szórakoztató műsorait 1995 óta adja elő művelődési és oktatási intézményekben, valamint egyéb rendezvényeken, határokon innen és túl. Hálásan köszönjük a nagylelkű felajánlást a szülőknek!

 

2016. november 23.

 

Albert Noémi

intézményvezető ápoló

 

20161101 Boly Zenes gyermekszinhaz